Oldalak

2020. május 28., csütörtök

I forgot how to person

ma kimerészkedtem, mert be kellett mennem a deákra dokihoz, és már annyira elfelejtettem hogy kell kimenni, hogy meg se néztem, milyen idő van, hogy kell felöltözni, kell-e esernyő, dzseki, zárt cipő.

nyilván szarrááztam szandálban. 

annyira furcsa így a világ. felszállsz a metróra, mindenki ott ül maszkban, bemész a rendelőbe, mindenki ott ül maszkban. múltkor a tescoban láttam, hogy létrehoztak egy külön standot fertőtlenítő szereknek, maszkoknak, gumikesztyűknek. de tényleg, így odamész és van 50 különböző kéz- és felület fertőtlenítő. is this the new normal? 

a nap hátralévő részében erre táncikáltam: 


2020. május 27., szerda

just karantén things

  • természetesen kell nekem is maszkos kép.
  • sose megyek sehova, de azért a karantén alatt eléggé akartam menni. most, hogy már lehet menni, már nem akarok menni.
  • március 10-én azt mondtam a főnökömnek, hogy "pénteken három tender leadásom van, hadd melózzak a héten már otthonról, sokkal hatékonyabb vagyok és a túlóra is kényelmesebb". azóta nem tettem be a lábam az irodába. és még hónapokig nem is fogom. nekem, a full intrónak, aki gyűlöli az open office-t, sőt, az office-t úgy általában, ez maga a megvalósult álom.
  • annyira nem mentem sehova, hogy elfelejtettem a kapukódot. délután leugrottam a DM-be (Essie-t venni) és mikor visszaértem, álltam a kapu előtt, mint egy fasz, hogy most mi van és különböző kódokkal próbáltam bejutni. szerencsére benne van a telefonomban a kód, de wtf.
  • az első héten elég produktív voltam. melóm alig volt, úgyhogy nekiestem a gardróbomnak és kb megfeleztem. három nagy ikeás táskányi ruhát válogattam ki, hogy nem kell (már nem tetszik, nem jön rám, soha nem is fog) és kb fele ennyit azzal, hogy majd egyszer talán újra beleférek (vagy nem, de érzelmileg még túlságosan kötődöm ahhoz, hogy elengedjem). első lépéseim a kapszulagardrób felé. mást nem tudok felmutatni, nem lettem fitness influenszer, sem jógaoktató, nem tanultam meg három nyelven, nem olvastam ki 30 könyvet. nyomkodom a laptopot/telefont, fel-alá mászkálok a lakásban, néha főzök, néha csinálok némi házimunkát. business as usual.
  • sajnos a szőrös lábat csak ideig-óráig tudtam a karanténnal indokolni - egy idő után be kellett látnom, hogy semmi nem akadályoz abban, hogy szőrtelenítsek, hiszen itthon vagyok és időm, mint a tenger..
  • a szemöldököm viszont szinte teljesen kinőtt és megmondom őszintén, a legkevésbé sem zavar. sőt. egészen tetszik ez a természetesség. húsz éve szedem a szemöldököm, most lehet, hogy húszig nem fogom.
  • kínkeservek árán fogytam 5 kilót.
  • a karantén elején azt hittem, hogy unalmamban/bánatomban/szorongásomban mindent megveszek, ami az interneten fellelhető és majd hetente háromszor hozza a futár a szarokat, ehhez képest alig rendeltem szarokat. mivel az életmódváltásom csontra egybeesett a karantén kezdetével, kurva nehéz volt feltölteni a készleteket. 10-ből 9-szer valamilyen élelmiszerrel, vitaminnal, étrendkiegészítővel jött a futár. kurva sok pénzem ment el erre, kurva drága mentesen és egészségesen élni.
  • valahol a második hét vége felé annyira kivoltam, hogy úgy éreztem, kell valami felesleges luxus a mentális egészségemnek, ezért rendeltem egy hatalmas pakkot a Rituals-tól. imádom a Rituals-t, a cseresznyevirágos kollekciójuk évek óta nagy kedvencem. 
  • ezenkívül egy ruha és egy szandál írható a számlámra. tavaly vettem egy vagabond szandált, amit aranyban szerettem volna, de addigra már fellelhetetlen volt. idén viszont van ez a szín az új kollekcióban és azonnal ráizgultam. hetekig nézegettem, pakoltam be a kosárba, majd zártam be az oldalt, hogy túl drága/nincs rá szükségem. aztán egyszercsak leárazták és mutattam a fiúmnak, hogy nézze meg milyen csodálatos. kész kiselőadást tartottam neki arról, hogy miért van szükségem erre a szandálra. kérdezte is, hogy kit akarok ezzel meggyőzni. ekkor megint majdnem megvettem. két napra rá még jobban leárazták, amit természetesen jelnek vettem, így hát mi volt mit tenni. 
  • a ruhával ugyanezt csináltam, de miután kiszórtam a ruhatáram háromnegyedét és hetekig nem tudtam kiverni a fejemből, meggyőztem magam, hogy szükségem van rá, így hát elhoztam egy 25%-os akciónál.
  • a híreket egy idő után már nem volt kedvem követni. hogy őszinte legyek, abban sem vagyok biztos, hogy most éppen mit lehet és mit nem. mindegy is, mert úgyse megyek sehova.

2020. április 28., kedd


igen, még mindig ott vagyok leragadva, hogy mit csináltunk tavaly ilyenkor, mivel most nagyjából nem történik semmi. az elmúlt hetekben kipakoltam az egész gardróbomat, kiszelektáltam egy csomó ruhát-cipőt (úgy 3-4 nagy ikeás táskányit), plusz lett még egy ikeás táskányi temporary toss, amikről azt képzelem, hogy egy szép napon majd újra beleférek. soha nem fogok egyébként, de ezektől egyelőre érzelmi alapon nem tudok megválni. néhány ruhakupacot még mindig nem pakoltam el és az egyik kupac tetején ott figyel ez a szalmakalap. oh the memories.

ma nincs kb semmi melóm, egész nap The Office-t nézek (csak hogy ne szokjak el annyira az irodától :D). főztem kurvajó gombapaprikást (kétféleképpen, ne is kérdezd), elmosogattam, most meg itt várom a kanapén, hogy megjöjjön a kedvem egy kis itthoni edzéshez. szoktam ezt néha így várni, de eddig még egyszer se jött meg. 

2020. április 26., vasárnap

trip

ma nagyon durva flesseim voltak. felébredtem és beugrott egy dallam, vagyis inkább csak egy hang, egy fél pillanat, de nem tudtam mi az. veletek szokott ilyen lenni? a délelőttöm azzal telt, hogy megpróbáltam rájönni, hogy mi ez a hang, de az istennek se sikerült. már az őrület határán voltam, amikor hirtelen beugrott, hogy ez bizony egy trombita hangja. és akkor elkezdtem gondolkozni, hogy milyen zenéket tudok, amikben trombita van, innentől már nem volt nehéz.

hát barabás lőrinc.

gyorsan meg is hallgattam a teljes dalt és azzal a lendülettel fel is ültem a nosztalgia vonatra. egyik pillanatban az A38-on csápolok, másik pillanatban a csajokkal és 20 koktéllal ugrálunk az orrteraszon, a következőben autóban ülünk és suhanunk céltalanul a napsütésben a Balaton körül. napsütés, nyár, szabadság, boldogság. előjöttek ilyen 15-20 éves emlékek is, brutál egy trip volt. 

azért remélem fogunk tudni emlékeket gyűjteni ezen a nyáron is. 


2020. április 22., szerda

take me back

tavaly ilyenkor Sri Lankán voltunk. egy nappal voltunk a terrortámadás után, a sziget közepén, tisztes távolságra onnan, ahol történt, ahol pár nappal korábban még vidáman mászkáltunk. tisztán emlékszem, milyen érzés volt, egy nagyon tompa remegés a gyomromban, ami ott sunnyogott egész nap, alig észrevehetően, de azért rányomta a bélyegét a kedvünkre.

azon gondolkoztam, hogy most nagyjából ugyanezt érzem. bújkál bennem egy ilyen alig észrevehető gyomorgörcs, ami gondolom amúgy kb tízezer egység stressz.

persze soha nem írtam meg a nyaralós posztot, pedig most jó lenne olvasgatni, hogy milyen kalandjaink voltak egy éve ilyenkor.

azért van néhány emlékem, leírok egy párat, csak hogy meglegyen.

azzal kezdtem az egész nyaralást, hogy lefostam a bokám. literally. a hajnali órákban érkeztünk, szinte azonnal lefeküdtünk aludni a hotelszobában, majd ébredéskor éreztem, hogy valami jönni fog, de arra nem számítottam, hogy nem érek el a wc-ig. kiabáltam a fiúmnak, hogy azonnal jöjjön ki, végül a fürdőszoba közepén, egy törölközőn állva ért el a vég, pedig szorítottam, ahogy bírtam, de hiába. kb csak víz volt az egész, de elképesztően megsemmisülve álltam ott. fiúm azóta is ezen röhög.

ez azért is volt nagyon fura, mert kb semmit nem ettem-ittam, ami indokolta volna ezt a szokatlan eseményt. pláne, hogy pár nappal később voltunk egy village safarin, ahol durván kiléptünk a modern világból. egy pici, agyagból épített kunyhóban ebédeltünk, ahol nem volt se áram, se folyó víz, tűz fölött készültek a kaják, vízzel kilöttyintett agyagedényben, ott helyben törött és reszelt kókusszal, kézzel. végül egy frissen lenyesett pálmalevélről zabáltunk fel mindent a kezünkkel. kb minden intelemmel szembe ment, amit előtte olvastunk az ételekről és italokról, de baszki a legjobb kaja volt, amit az egész út alatt ettünk és az ég világon semmi bajom nem volt utána.

aztán egyik nap egy random hegy (Dambulla) tetején valami buddhista templomokat (Dambulla cave temples) nézegettünk (csomó barlang (5), mindegyikben egy csomó (153) buddha szobor), amikor (természetesen) magyar beszédre lettem figyelmes. kis időbe telt, mire rájöttem, miért annyira ismerős - rákóczi feri és családja volt az.

a terrortámadások idején éppen az autóban ültünk, úton a sziget belseje felé, halkan szólt a rádió, ment a hírblokk. mindent elmondtak angolul is, Sri Lankán kb minden TV és rádió kétnyelvű. ekkor ütötte meg a fülünket a hír. teljesen lefagyva ültünk ott a hátsó ülésen. nagyon szar volt. életemben először használtam a Facebook-on a Crisis Response funkciót, nagyon fura volt. nem tudtam mindenkinek egyesével írni, nem vettem kintre netet, mindegy is volt, mert le is kapcsoltak rövidesen mindent. ezután esténként már kijárási tilalom volt, egy csomó helyet már nem tudtunk megnézni (templomok, vallási helyek), a hátralévő pár nap elég vegyes érzésekkel telt.

voltunk még a Greenfield teaültetvényen, szedtünk tealeveleket a kezünkkel, kóstoltunk egy csomó féle teát, nagyon érdekes volt. de az utolsó napunk volt az egyik legjobb! nagyon szerettem volna elefántokkal találkozni, de kértem a guide-unkat, hogy ne vigyen a Pinnawala elefánt árvaházba, mert nem szeretnék láncra kötött elefántokat nézni, pénzért fotózkodni velük, és ülni se szeretnék rajtuk. végül a Millenium Elephant Foundation-be vitt minket, ahol fogva tartott elefántokat mentenek és gondoznak. hát én itt olyan voltam, mint egy kisgyerek. kókuszdióval sikáltuk az elefántot a gondozójával a folyóban, nem tudom, hogy én imádtam jobban, vagy az elefánt.

a maldív-szigetekről meg mit írjak? mit lehet? all inclusive hotel egy privát szigeten, fehér homok, pisimeleg víz, színes halak, 30 méternyi svédasztal, coconut sambol, curry reggelire, kert végében óceán. sosem voltunk éhesek, embereket alig láttunk, minden nap tollasoztunk, snorkeleztünk, láttunk ráját, cápát, polipot, én még búvárkodtam is, ahol találkoztam óriás teknőssel! utolsó este seafood grill volt, ahol ehettem valami furát, mert a hazaúton pusztulat szarul voltam. az Abi Dhabi átszálláskor kb 8x rohantam a wc-re, majd itthon még vagy 10 napig fostam naponta 5-6x. milyen szép keretes szerkezet, nem?

felejthetetlen két hét volt, az biztos, minden spórolt pénzemet megérte.

idénre nem terveztünk nyaralást, pedig a fiúm nagyon lobbizott érte. de mivel nem tudtuk, hogy mikor kapom be a legyet, hogyan tudok utazni, nem mertünk semmi nagyot tervezni. mostanában persze mondogatja, hogy de jó, hogy nem volt semmilyen nagy utazás lefoglalva tavaszra. számos ismerősünk kényszerült lemondani nyaralásokat Mexikóba, USA-ba, Indonéziába, meg nagyon sokat Európán belül is.

vannak rosszabb napjaim, ez például egy ilyen. a nyaralós képeinket nézegetem, sorozatokkal próbálom elterelni a gondolataimat. több-kevesebb sikerrel.

megpróbálok blogolni is, hátha. :)

2019. október 10., csütörtök

;

nem mindig volt ilyen jó. volt nagyon rossz is. volt, hogy az életet se akartam. de jobb lett. először csak kicsit, aztán kicsit jobban, aztán sokkal. 

minden nap egy sűrű, fekete massza volt, amiben nem tudtam mozogni. gyakran napokig nem keltem fel. sokszor úgy feküdtem le, hogy bárcsak ne lenne másnap. nem éreztem, hogy lehet valaha jobb. 

mindenkinek üzenem, aki így érez, hogy de, lehet. jobb lesz! merjetek segítséget kérni. van segítség. visszagondolva, bárcsak én is előbb kértem volna.

lesz jobb! nem vagytok egyedül!

2 évnyi SSRI-m

2019. október 5., szombat

fiúm egy hete franciaországban van és nagyon hiányzik. tegnap azon szűköltem a tv előtt, hogy de hiányzik az ölemből egy szőrös láb, ami rögtön elkezd ficeregni, ha véletlenül abbahagyom a simizést egy pillanatra. 

és akkor rájöttem, hogy én még soha nem éltem egyedül. 

és ha minden jól megy, már nem is fogok. 

pláne, ha többen leszünk. 

otthonról koleszbe, a koleszból pesti albérletekbe barátnőkkel, aztán a tesómmal, majd a fiúmmal. soha nem volt olyan, hogy az én lakásom. hogy nincsenek ott másnak a cuccai, hogy úgy rendezem be, ahogy akarom, hogy nem kell elszámolnom senkivel a lakbérrel, hogy bármikor bárki feljöhet, hiszen nem fog senki váratlanul hazaérni. kicsit sajnálom azért, mert szerintem ez egy tök érdekes életszakasz lett volna, ha meg tudtam volna engedni magamnak. 

mondjuk úgyis félek egyedül.

2019. október 2., szerda

jó estét doktornő, jártam már önnél két éve, sajnos ugyanazokat a tüneteket hoztam vissza, annyi változott, hogy azóta kivetettem a mandulámat, kivetettem a spirálomat és kisbabát szeretnénk.

ekkor hirtelen azt éreztem, hogy nagyon-nagyon sokat kell nyelnem, mert gombóc van a torkomban, de szerencsére a doktornő a számítógépébe gépelt elszántan, így az egészből nem vett észre semmit. nem tudom mi ütött belém, hiszen kimondtam már ezt máskor is, de ez most valahogy más volt. 

álltam a zebránál és a szavakat hallgattam a fülemben. hogyan mondjam el neked, amit nem lehet. az eső mosta a könnyeimet, nem is kellett letörölnöm és éreztem, hogy mosolygok. hogy ordítani tudnék a boldogságtól.

2019. október 1., kedd

eddig abban a kiváltságban lehetett részünk, hogy nem lakott senki a szemközti házban, mert még csak építették. lehetett szabadon donaldkacsázni, a kanapén rosszalkodni, főzhettem bugyiban, nyáron meg döglődhettünk pucéran a légkondi alatt.

aztán egyszercsak átadták és beleköltözött egy csomó ember.

biztos nagyon élvezik, amikor az előbb említett dolgokat csináljuk. :D

2019. augusztus 19., hétfő

járok franciára

nagyjából ilyen:



de tényleg, a franciákkal mi van?



amúgy a francia intézetbe járok, 3 hetes szuperintenzív faszkodás, esténként 9-ig ott szopok. gondoltam az alapoknak jó lesz, de iszonyat lassan haladunk (ami szerintem az indiai lánynak tudható be, aki még a hetedik 3 és fél órás alkalom végén se képes elismételni valamit, amit a legelső órán tanultunk és amúgy is már előtte nyolcan elmondtak). szóval most magántanárt keresek. 

mit meg nem teszek. szerintem ezek után a minimum az lenne, ha a csávóm minden este megmasszírozná a talpam. sajnos ő nem így gondolja.