Oldalak

2021. január 6., szerda

the year of everything

nem vagyok egy nagy évértékelő típus (már), meg őszintén, nem is tudom, hogy lehetne egy értékelhetetlen évet értékelni. nekem az év első fele pokoli volt, a második fele pedig maga a mennyország, éppen 50-50% arányban.

2018 vége felé, a babaprojektben már nyakig kiderült, hogy nagyon nem állok jól hormonügyileg és nagyon komoly félelmeim voltak, hogy nem, vagy csak nagyon nehezen fog összejönni a baba. brutál hormonokat szedtem, injekciókat vettem fel - ekkortájt nagyjából semmi másra nem tudtam gondolni, csak arra, hogy mikor lehet gyerekem és hogy ugye lehet. a több hónapos hormon kúra és tüszőrepesztő szurik után is rendre megjött és már megvolt az időpontom a dokimhoz, hogy megbeszéljük, hogy akkor mi a következő lépés az asszisztált reprodukció felé, amikor beütött a covid és a vizsgálatomat is töröltük, mondván, hogy most úgysem tudunk semmit csinálni. nagyon el voltam már keseredve, pedig egyáltalán nem arról volt szó, hogy évek óta próbálkoztunk és semmi jó kilátásunk nem volt. egyszerűen csak felőrölt a bizonytalanság, hogy fogalmam sem volt a hogyan továbbról, nem volt egy terv és amúgy sem az optimizmusomról vagyok híres. nem tudtam, hogy amit a világon a legjobban szeretnék, egy karnyújtásnyira van, vagy fényévekre, vagy sehol. plusz a nyakunkba szakadt egy pandémia, ami nagyon ismeretlen és nagyon ijesztő volt.

még január végén jelentkeztem egy dietetikushoz, hogy segítsen. úgy voltam vele, hogy ha már tényleg egy zsák gyógyszert és hormont beszedek, akkor miért ne tegyek meg MINDENT, amit tudok, beleértve ebbe az egyik legalapvetőbb dolgot, az étkezésem, életmódom is. márciusra kaptam meg tőle az ajánlásomat - egy tejmentes, gluténmentes, szójamentes, stresszmentes, kalóriadeficites életet. hát nem mondom, hogy nem sírtam utána egy hétig, de aztán összekaptam magam és legalább volt mire fókuszálni. eleve kihívás volt a karanténból összeszedni azt a sok egészséges, bio, meg mentes cuccot, amikre át kellett térnem, de elkezdtem csinálni és elég hamar elég komoly változást hozott. nem csak fogyni kezdtem, de máshogy is éreztem magam. elképesztően jól jött hozzá a karantén meg a full home office - nem volt lehetőségem félre kajálni, meg éttermekbe mászkálni, azt tudtam enni, amit megcsináltam magamnak és akkor, amikor kellett. 

május végén végre eljutottam a nőgyógyászhoz és lett TERV. megbeszéltük, hogy nem várunk tovább, hogy milyen vizsgálatok kellenek és mik a következő lépések. szinte éreztem, ahogy kifújom a levegőt és leereszkedik a vállam - óriási megkönnyebbülés volt és szinte a boldogságtól repesve léptem ki a rendelőből. pár nappal később megfogant a kislányunk. június végén volt az első ultrahangunk, előtte vérezgettem - erről már írtam korábban. nem volt egy nyugodt időszak, nagyon féltem. de június 29-én, amikor először meghallottuk a szívdobogását, minden megváltozott és 2020 egy nyomasztó, szorongó, félelmekkel és pánikkal teli, szobába zárt évből egy mámoros boldogságban úszó, csodálatos év lett. 

bomba formában voltam, ragyogtam. továbbra se kellett irodába menni, a meló teljesen lightos volt nyáron, heti pár óra munka, ráadásul mivel úgy voltam vele, hogy lehet még hónapok, évek, mire babánk lesz, megpályáztam a senior pozit és meg is kaptam, egy számomra azóta is felfoghatatlan fizuemeléssel. közben lakást kerestünk és találtunk, megvettük, beköltöztünk, a hasam kerekedett, minden jól alakult. 

kicsit nehéz volt kvázi egyedül bankot, hitelt, ügyvédet, adásvételit, átírásokat intézni, de sajnos ezeket muszáj nekem csinálni, bármennyire is gyűlölöm az efajta ügyintézéseket és minden telefonra kb napokat kell készülnöm lélekben. de a közös otthonunk érdekében összekaptam magam és mindent elintéztem. ami már nagyon nagy teher volt egy idő után, az a meló volt. már nyáron belekerültem egy teljesen más tudatállapotba, amivel nagyon nehéz volt összeegyeztetni a dolgozást. egyáltalán nem érdekelt már semmi. elég hamar megbántam, hogy december 18-ig vállaltam a munkát, de az elején úgy voltam vele, hogy gyakran vannak laza napok és amúgy is itthon vagyok, nem lesz egy nagy kihívás, ráadásul a tapasztalataim alapján nálunk a kismamákat már nem basztatták az utolsó hónapokban. arra nem számítottam, hogy engem szó szerint az utolsó napomig basztatni fognak és utolsó héten még helyettesítenem kell valakit. és rohadt nagy és nehéz projekteket kaptam egész ősszel, szóval mindennek a tetejében még dolgoznom is kellett rendesen, amikor én már egyáltalán nem akartam dolgozni. 

én már csak a mi kis fészkünkkel, a mi kis alakuló családunkkal akartam foglalkozni. nem érdekeltek a meetingek, a budget-ek, a target-ek, stresszelni sem akartam nehéz konferenciahívásokban. nagyon-nagyon sok energiát tettem abba, hogy ne stresszeljek. én amúgy is egy alapjáraton pesszimista, szorongó, stresszelő ember vagyok és ezzel nagyon sokat és nagyon tudatosan foglalkoztam, miután kiderült, hogy jön a kis bab. semmilyen negatív érzést nem szerettem volna, hogy érezzen belőlem. persze nem tudom 100%-ig kiszűrni, de most már bármilyen negatív gondolatot vagy szorongást nagyon gyorsan el tudok terelni az ő érdekében. egy nagyon nyugodt és kiegyensúlyozott ember vagyok most, nagyon furcsa. :)

karácsony előtt leadtam az összes céges cuccomat, felültem a vonatra, veszprémben leszálltam és onnantól kezdve csak magammal és a családommal foglalkoztam. 

szóval összességében a mérleg a pozitív irányba billen. sőt. azt kell mondjam, hogy furcsa mód nekem 2020 életem eddigi legjobb éve volt. 

4 megjegyzés:

lufiarus írta...

írtam neked gmailre:)

Dolly Schiller írta...

Annyira öröm ezt olvasni, boldog új évet, Gyömbi! ☺️

ani írta...

<3

Ashana írta...

A legjobb <3
Szívből örülök neki.
Melinda