take me back

tavaly ilyenkor Sri Lankán voltunk. egy nappal voltunk a terrortámadás után, a sziget közepén, tisztes távolságra onnan, ahol történt, ahol pár nappal korábban még vidáman mászkáltunk. tisztán emlékszem, milyen érzés volt, egy nagyon tompa remegés a gyomromban, ami ott sunnyogott egész nap, alig észrevehetően, de azért rányomta a bélyegét a kedvünkre.

azon gondolkoztam, hogy most nagyjából ugyanezt érzem. bújkál bennem egy ilyen alig észrevehető gyomorgörcs, ami gondolom amúgy kb tízezer egység stressz.

persze soha nem írtam meg a nyaralós posztot, pedig most jó lenne olvasgatni, hogy milyen kalandjaink voltak egy éve ilyenkor.

azért van néhány emlékem, leírok egy párat, csak hogy meglegyen.

azzal kezdtem az egész nyaralást, hogy lefostam a bokám. literally. a hajnali órákban érkeztünk, szinte azonnal lefeküdtünk aludni a hotelszobában, majd ébredéskor éreztem, hogy valami jönni fog, de arra nem számítottam, hogy nem érek el a wc-ig. kiabáltam a fiúmnak, hogy azonnal jöjjön ki, végül a fürdőszoba közepén, egy törölközőn állva ért el a vég, pedig szorítottam, ahogy bírtam, de hiába. kb csak víz volt az egész, de elképesztően megsemmisülve álltam ott. fiúm azóta is ezen röhög.

ez azért is volt nagyon fura, mert kb semmit nem ettem-ittam, ami indokolta volna ezt a szokatlan eseményt. pláne, hogy pár nappal később voltunk egy village safarin, ahol durván kiléptünk a modern világból. egy pici, agyagból épített kunyhóban ebédeltünk, ahol nem volt se áram, se folyó víz, tűz fölött készültek a kaják, vízzel kilöttyintett agyagedényben, ott helyben törött és reszelt kókusszal, kézzel. végül egy frissen lenyesett pálmalevélről zabáltunk fel mindent a kezünkkel. kb minden intelemmel szembe ment, amit előtte olvastunk az ételekről és italokról, de baszki a legjobb kaja volt, amit az egész út alatt ettünk és az ég világon semmi bajom nem volt utána.

aztán egyik nap egy random hegy (Dambulla) tetején valami buddhista templomokat (Dambulla cave temples) nézegettünk (csomó barlang (5), mindegyikben egy csomó (153) buddha szobor), amikor (természetesen) magyar beszédre lettem figyelmes. kis időbe telt, mire rájöttem, miért annyira ismerős - rákóczi feri és családja volt az.

a terrortámadások idején éppen az autóban ültünk, úton a sziget belseje felé, halkan szólt a rádió, ment a hírblokk. mindent elmondtak angolul is, Sri Lankán kb minden TV és rádió kétnyelvű. ekkor ütötte meg a fülünket a hír. teljesen lefagyva ültünk ott a hátsó ülésen. nagyon szar volt. életemben először használtam a Facebook-on a Crisis Response funkciót, nagyon fura volt. nem tudtam mindenkinek egyesével írni, nem vettem kintre netet, mindegy is volt, mert le is kapcsoltak rövidesen mindent. ezután esténként már kijárási tilalom volt, egy csomó helyet már nem tudtunk megnézni (templomok, vallási helyek), a hátralévő pár nap elég vegyes érzésekkel telt.

voltunk még a Greenfield teaültetvényen, szedtünk tealeveleket a kezünkkel, kóstoltunk egy csomó féle teát, nagyon érdekes volt. de az utolsó napunk volt az egyik legjobb! nagyon szerettem volna elefántokkal találkozni, de kértem a guide-unkat, hogy ne vigyen a Pinnawala elefánt árvaházba, mert nem szeretnék láncra kötött elefántokat nézni, pénzért fotózkodni velük, és ülni se szeretnék rajtuk. végül a Millenium Elephant Foundation-be vitt minket, ahol fogva tartott elefántokat mentenek és gondoznak. hát én itt olyan voltam, mint egy kisgyerek. kókuszdióval sikáltuk az elefántot a gondozójával a folyóban, nem tudom, hogy én imádtam jobban, vagy az elefánt.

a maldív-szigetekről meg mit írjak? mit lehet? all inclusive hotel egy privát szigeten, fehér homok, pisimeleg víz, színes halak, 30 méternyi svédasztal, coconut sambol, curry reggelire, kert végében óceán. sosem voltunk éhesek, embereket alig láttunk, minden nap tollasoztunk, snorkeleztünk, láttunk ráját, cápát, polipot, én még búvárkodtam is, ahol találkoztam óriás teknőssel! utolsó este seafood grill volt, ahol ehettem valami furát, mert a hazaúton pusztulat szarul voltam. az Abi Dhabi átszálláskor kb 8x rohantam a wc-re, majd itthon még vagy 10 napig fostam naponta 5-6x. milyen szép keretes szerkezet, nem?

felejthetetlen két hét volt, az biztos, minden spórolt pénzemet megérte.

idénre nem terveztünk nyaralást, pedig a fiúm nagyon lobbizott érte. de mivel nem tudtuk, hogy mikor kapom be a legyet, hogyan tudok utazni, nem mertünk semmi nagyot tervezni. mostanában persze mondogatja, hogy de jó, hogy nem volt semmilyen nagy utazás lefoglalva tavaszra. számos ismerősünk kényszerült lemondani nyaralásokat Mexikóba, USA-ba, Indonéziába, meg nagyon sokat Európán belül is.

vannak rosszabb napjaim, ez például egy ilyen. a nyaralós képeinket nézegetem, sorozatokkal próbálom elterelni a gondolataimat. több-kevesebb sikerrel.

megpróbálok blogolni is, hátha. :)