szia március

hát egyelőre nem sikerült gyakrabban blogolnom. :D

nem tudom amúgy, hogy ez azért van-e, mert nincs időm, vagy nincs kedvem, vagy egyszerűen csak nem akarom megoszatni magam annyira. lehet, hogy mindegyik.

de a tegnapi élményemet mindenképp meg akarom osztani. végre eljutottunk ebbe az étterembe. és hát baahaazmeeheeg. 

először 2017-ben hívtuk fel őket asztalt foglalni az évfordulónkra, pár nappal előtte. ma már csodálom, hogy az ember a vonal másik végén kibírta röhögés nélkül, de akkor még nem tudtuk, amit most már tudunk - ide nem lehet csak úgy asztalt foglalni. 

legközelebb egy héttel korábban telefonáltunk. ekkor már mondta az ember, hogy legközelebb egy hónap múlva valami random szerdán van náluk hely, úgyhogy azt nem kértük. 

most valentin nap előtti napra próbáltuk meg január elején a lehetetlent. na de ekkor már nem tágítottunk és kértük a lehető legközelebbi szabad időpontot, ami tegnap volt. :D

fogalmam sincs, hogy ez a hely tényleg egy Dorsia, vagy csak nekünk nem volt ennyire szerencsénk, de mondjuk most már mindegy, mert tudjuk, hogy előre kell intézkedni, és azt is hogy 1000%, hogy visszamegyünk még.

ez nem csak egy vacsora volt, hanem egy élmény. csak ennyit mondok:

na jó, mondok többet is. megérkeztünk, leültünk. kabátomat lesegítették. fiúmhoz rögtön franciául szóltak. (amúgy kicsivel később a mellénk érkező japánokhoz pedig japánul..) Gombás, libamájas spagettit akartam rendelni, de a pincér egy másik libamájas ételt ajánlott, ami a ház specialitása: grillezett libamáj tepsiben tálalva, flambírozott almaszeletekkel és házi krumplipürével. sírtam. zokogtam, annyira finom volt.

de kezdjük az elejéről. hoztak egy welcome tálat, kis pirított bagett, fűszervaj, pici sajt, pici libamáj kóstoló. free of charge. caprese és bruschetta jött először, fincsi balzsamecetes, fűszeres paradicsomokkal, extra kenyér. aztán jött a főétel, ennek a végén már majdnem elpusztultunk. a fiúm egy óriás kalamáris spagettit pusztított el, ami egy akkora tányéron jött, hogy simán ráfért volna az unokahúgom. én kértem még egy panna cottát, nem sejtve, hogy hamarosan megjelennek egy ajándék mangó sorbet-vel, csokival, ajándék tokaji desszertbor kóstolóval, majd előkerül egy limoncello-s üveg is. majd visszajött a pincér és megkérdezte, hogy melyik ízlett jobban. szerencsére a bort mondtam, mert kisvártatva megjelent még egy kis pohár borral. ez a már amúgy is elfogyasztott borokkal és sörökkel már azért eléggé húzós volt. :D

eközben Roberto, aki a foglalásokat is intézi (nem tudom egyébként, hogy hányszor mondhatja el egy nap, hogy sajnos nincs szabad asztal ma estére, én kb 5-öt számoltam, amíg ott voltunk) olyan elképesztő profizmusal navigált és intézkedett, hogy csak tátottam a számat. folyamatosan koordinálta, hogy melyik asztal mit rendelt, mikor jöhet a következő fogás, hova mikor mehetnek a kis ház ajándékai, eközben a telefonokat is intézte, és még arra is jutott ideje, hogy az új pincér srácot tanítgassa. olyan kiszolgálásban volt részünk, olyan elképesztően jó élmény volt, amiben csak ritkán van részem, pedig elég sok helyen mefordulunk. huszonötezer forintot hagytunk ott, plusz borravaló. kétszer ennyit is megért volna. 

távozáskor még egy doboz (nem darab, doboz!!) csokit is kaptam.

olyan boldogan jöttünk el, mintha megnyertük volna az euro jackpotot. megyünk még, az tuti.