Oldalak

2019. január 3., csütörtök

is this thing on?

szóval csak úgy elkezdek írni és majd valami lesz?

csekély számú újévi fogadalmaim egyike, mint nagyjából az összes bloggernek a világon (bár nem tudom, hogy én még bloggernek számítok-e, meg amúgy is, azóta már teljesen megváltozott a bloggerség fogalma..), hogy többet fogok írni, illetve hát esetemben ez leginkább azt jelenti, hogy megpróbálok valamennyit. 

további újévi fogadalmam például, hogy fogyok minimum tíz (maximum húsz, ideálisan 15) kilót. hát ezt nagyjából minden évben megfogadom, csak sajnos minden évben magasabbról kell indulnom. idén például 85-ről. :(

ezeken kívül megfogadtam azt is, hogy megtanulok franciául, mert végtelenül zavar már, hogy nem tudok beszélgetni a pasim szüleivel, illetve soha semmit nem értek a baráti társaságában, baromira frusztráló. és ha már itt tartunk, a legfőbb ok talán az, hogy nagyon szeretném majd érteni, hogy miről beszélgetnek a gyerekemmel. vészesen közeledik a projekt. :)

természetesen a barátaimmal is sokkal többet szeretnék lógni, meg úgy alapból többet lenni emberek között, mert már teljesen elvadultam ebből a szempontból. nem is tudok már szinte mit kezdeni egy társas szituációval, amiben kommunikálnom kell. vagy fogadjam el, hogy én ennyire introvertált vagyok és ne akarjak magamra erőltetni dolgokat, amik nem jönnek természetesen? ezt még nem tudom.

több dolgot nem merek megfogadni, bőven elég négy dologban kudarcot vallani.

Nincsenek megjegyzések: