Oldalak

2017. január 25., szerda

minden jól alakul

az például kurvajó volt, amikor tegnap néztem a Homeland-et és pont az a rész volt, aminek a forgatásán teljesen véletlenül átgyalogoltunk.


hogy így eszembe jutott, mennyire izgalomba jöttem, amikor megláttam a Homeland-es lakókocsikat, meg hogy milyen kurva cuki volt a szekus, aki nem elhajtott minket a picsába, amikor ott fotózgattam, hanem szóba elegyedett velünk és tőle tudtam meg azt is, hogy valamikor február tájékát fogom látni a jeleneteket, amiket forgatnak. hiányzik New York. 

az már nem annyira jó, hogy itthon fekszem dögrovással, úgyhogy nyugodtan hívhatjátok a piócás embert. idén eddig kétszer vittem magammal az edzéscuccomat, hogy akkor elmegyek gyúrni, mind a kétszer négykézláb jöttem haza, annyira lerobbantam napközben. coincidence? mindenesetre még egy esélyt kap, de ha harmadszor is ez történik, akkor soha többé nem próbálok meg edzeni.

pedig kéne. hirdettünk egy háziversenyt a fiúmmal, hogy aki először lefogy tíz kilót, az kap valami jutit. ő fürdőbe akar menni, én pedig a Nobuba. ha pedig mind a ketten lefogyunk tíz kilót, akkor azt mondta, hogy bárhova elvisz mindkettőnket egy hosszú hétvégére Európán belül.

egyébként tök vicces, mert éppenséggel Balira tervezünk menni 2018 elején. még tavaly találtuk ki és nyitottunk is neki egy Bali jar-t, amibe közösen teszünk bele mindig ugyanannyit és egy év alatt össze fog jönni Balira. hát nem kurvajó? nem az, hogy nem merek megvenni egy színházjegyet a következő hónapra, mert mi van, ha addigra elhagy a gecikébe (megtörtént eset), hanem hogy így az ember beletervez nem hogy a következő évébe, de már az azutániba is. 

szóval hogy, hogy nem, most már magamnak is be kell vallanom, hogy ez egy komoly kapcsolat. már kölcsönösen szerelmet vallottunk egymásnak és tényleg úgy tűnik, hogy jelen konstrukció mindkettőnknek nagyon jó. lassan 8 hónapja vagyunk együtt, a hét napból ötöt simán ott töltök nála. szerintem csak azért nem hetet, hogy valamennyire megmaradjon annak a látszata, hogy még nem élünk együtt. :D még soha nem veszekedtünk. de még csak nem is vitatkoztunk. ha bármi van, akkor képzeljétek el, MEGBESZÉLI VELEM. érthetetlen. 

szóval ezek vannak. a meló ugyanolyan szopódás, mint eddig, illetve kétszer akkora - megint helyettesítem az egyik kinti embert (két ember munkáját csinálom egy hónapig, de ne zavarjon senkit). de most már okosabb voltam és feltételeket szabtam, mielőtt önként felmásztam volna a szopócsillére, úgyhogy legalább pénzem lesz a dologból. ha minden jól alakul, akkor 2-3 hónapon belül letörlesztem minden adósságomat (USA) és még a laptopom törlesztője is lejár, dollármilliomos leszek.

6 megjegyzés:

Unknown írta...

jo olvasni! :) menjetek Balira, szuperszuper a hely! Tudok ajanlani nagyon jo sofort aki elvisz benneteket mindenhova, szereny, kedves, ertelmes.

gyömbérke írta...

aaww! még nagyon messze van, de majd egy év múlva szólj megint! :D

Unknown írta...

irtam emil

gyömbérke írta...

kösziii!! megpróbálom nem elkeverni örökre :D

M. Gray írta...

Ez tökjó.
Olyan jó olvasni h jól vagy :)

Unknown írta...

LOOOL :D