egy hét múlva ilyenkor

már haza lesz menve az amerikai a picsába és emiatt teljesen szomorú vagyok. pedig ez aztán tényleg nem sok, csak a szokásos csak egy kis valami, együtt lógások, nagy kajálások, sorozatnézések, rengeteg érdekes beszélgetés, végtelenített csókolózás és némi sex. azért eléggé fog hiányozni.. furcsa volt nekem ez az egész, találkozni egy olyan emberrel, aki tulajdonképpen az én elképzelt életemet éli. olyan valóssá vált előttem, hogy talán mégiscsak meg kellene próbálnom álmodni azt a bizonyos nagyot, amit már olyan régóta még csak álmodni sem merek. mert itt a világ segglyukában, annyi (azaz semennyi) pénzzel, amennyi nekem van, meg így kb a nagy semmivel, el sem képzeltem soha, hogy az álmokat meg lehetne próbálni esetleg beváltani valódi dolgokra. hogy máshogy is lehet élni, nem csak úgy, ahogy én élek itt jelenleg. totál inspirálóan hatott rám ez az ember és kezdek komolyan elgondolkodni azon, hogy az én életem nem arról kellene, hogy szóljon, hogy az esszápét basztatom egy álló napon át egy esescében lófasz pénzekért, minden áldott nap ugyanaz a lemez, ugyanott, ugyanúgy, ugyanazokkal. hogy úgy érzem, hogy nem ez az ország az, ahol el tudom, sőt, inkább el akarom képzelni az életem hátralevő részét. nem ez a rendszer, nem ez a mentalitás, nem ez a közeg, nem ezek az emberek. nem érzem itt jól magam és ez egyre csak rosszabbodik. már alig tudok funkcionálni, mindenbe belefásultam, kiégtem, lesüllyedtem, nincs erőm mindennapi dolgokhoz, az emberi kapcsolataimhoz, teljesen szarul intézem az életemet és vannak dolgok, amikre egyszerűen képtelen vagyok. nagyon-nagyon fontos dolgok és fontos emberek, amikkel és akikkel egyszerűen képtelen vagyok szembenézni. és igazából meg sem tudom mondani, hogy miért. rengeteget sírok és nagyon sokszor már csak belülről, némán, szárazon, senki sem látja, csak én érzem a hatalmas feszítő gombócot a torkomban, meg a szívdobogást belül.

szóval én így tökre szeretném, ha az életem olyan lenne, amilyennek pár (10) éve elképzeltem, de olyan végtelenül gyengének és esetlennek és magányosnak és kicsinek érzem magam. kb semmit nem tudok a világról és elnyomnak a mindennapok, a daráló és nem tudom, hogy hogyan kell ebből kijönni és hogyan kell fogni magam és San Franciscoba költözni és írni és olyan dolgokból élni, amikben benne van a lelkem is, nem csak a testem.