2017. január 31., kedd

a kis eletem azon szeglete, ahol gondok vannak, az a munkam. ugy erzem, hogy sotet fellegek gyulekeznek, en pedig nem vagyok hajlando lemaszni a villamharitorol. eddig sem ez volt az alommunkahelyem, ehhez kepest penteken volt a harom eves evfordulom itt. mar reges reg le kellett volna lepnem mashova (kevesebbet dolgozni es tobbet keresni, de hol?), en megis meg mindig itt vagyok. es most ugyebar kilatasban van, hogy team lead leszek aprilistol, de valahogy megsem jo. tul sok a baszakodas ezzel is (szeptember ota tudom, de azota csak a varialas ment), meg ezen kivul is tul sok a melo, tul sokat raknak ram, mert masra nem lehet, tul sok a stressz, meg most meg raadasul olyan dolgok is tortentek a csapaton belul, amik miatt meg a hangulat is tok szar. es bar nem vagyok kozvetlenul erintett, ezek a dolgok kozvetetten meg az en munkamra, team leadsegemre is hatassal lehetnek. hogy olyasvalakivel kell majd megprobalnom egyutt vezetni a csapatot, aki lehet, hogy utal. egy olyan csapatot, aminek egyes tagjai lehet, hogy utalnak. ugy, hogy en ezert nem tettem semmit, csak joban vagyok valakivel. es akkor bazmeg nem akarok eleve egy szar helyzetbol elindulni, mikozben ez amugy is geci nehez. es akkor emiatt merges is vagyok, mert a faszer nem adatik meg nekem is a lehetoseg, hogy egy tok jo kis csapatot vezethessek. es akkor el is ment a kedvem a gecibe. hogy harom eve itt szopom a faszt es akkor, amikor eljohetne az en idom, addigra hirtelen minden ossze lesz baszva. kepzeld el, hogy azt varod, hogy a novered kinojon egy ruhat, amire evek ota vagysz es mar meg is igerte, hogy jovo heten megkapod es akkor elotte par nappal elszakitja a gecibe. hordhatod te azt a ruhat, de hogy a faszomba fogsz mar kinezni. erted. 

ennyire birom konkretumok nelkul elmeselni a sztorit.

szoval hogy lehet, hogy az lenne nekem a legjobb, ha elmennek mashova, de egyszeruen nem birja a lelkiismeretem. ugy erzem, hogy cserbenhagynam az embereket, akik szamitanak ram (=a fonokomet, aki az egyik legjobb baratnomma valt az evek soran es akinek meg mindig tartozom Amerika miatt, ahova egyutt mentunk). mert egyszeruen nem tud a helyemre lepni senki a csapatbol. es akkor most mit tegyek?

2 megjegyzés:

ee_version írta...

Alapvetően én is így szoktam gondolkodni, és megvárom, míg annyira tarthatatlan lesz a helyzet, hogy már szerintem is "ér" kilépni, és aztán utólag visszagondolva mindig azon húzom fel magam, hogy én miért akartam a saját idegeimet és energiáimat nem kímélve a végletekig korrekt lenni valakivel, aki velem nem volt az, mert mondjuk rohadtul nem fizetett meg, igazságtalanul rám hagyatkozott stb. A munkaadód számára baromira az így járás esete forog fenn, ha lelépsz. Nem elég kedvesnek lenni, korrektnek is kell. Ha igazi barát, később is az marad.

M. Gray írta...

Ha a legjobb baratod lett a fonid, nem tudsz errol az egeszrol beszelni vele? Mondjuk en naiv vagyok, de elmondani neki h szeretsz ott dolgozni de jo lenne tobb szabadido, meg ez a ruhas hasonlat is elegge jol atadja a problemat. Ha o is baratkent kezel, ez nem "allhat" kozetek.

Ha meg megis ugy dontesz h lec, nekem az a tapasztalatom h csak a lelkiismeretes munkavallalok ( mint pl te ) eszik magukat azon h mi lesz azutan ha elmentek mashova. A multi meg megvonja a vallat. Szoval sztem foleg magadat meg a te jolletedet tartsd szem elott.