az az érzésem az utóbbi időben, mintha az egész életemet a konyhában tölteném. tesóm szerintem nem facetime-ozott velem hetek óta úgy, hogy én ne hagymát pároltam volna épp. állandóan főzök valamit, vagy azon gondolkozom, hogy mit főzzek. ÉN. de hiszen én nem is szeretek főzni, nem is tudok és nem is akarok. közben meg mást se csinálok. biztos ez is része a fészekrakó ösztönnek, de úgy érzem, hogy folyton etetni akarom a fiúmat, finomságokkal várni haza, sütikét csinálni neki, a kedvenc kajáit.
vasárnap reggel azon kaptam magam, hogy megterveztem egész hétre előre, hogy miket fogok főzni. ilyeneket én sosem csináltam, nem is voltam ebben jó sose. nem vagyok az a háziasszony típus, aki csak úgy össze tud dobni bármikor bármit az itthon található alapanyagokból. nálam ez úgy szokott lenni, hogy kitalálom, hogy mit kéne csinálni, majd fél napom rámegy arra, hogy receptet keresek, akkor az túl bonyolult, akkor kitalálok valami mást, ami egyszerűbb, aztán be kell hozzá vásárolni, majd mire ez mind megvan, már nincs is kedvem az egészhez. de most bekapcsolt a gondoskodó génem asszem.
az evés része már nem olyan egyszerű, mert már alig fér be valami a bab mellé. a többször kicsit elvén próbálok menni, de az se működik rendesen, mert jóval többet próbálok inni, mint amennyit amúgy szoktam (ami még mindig nem kifejezetten sok) és emiatt kb folyton úgy érzem, hogy tele vagyok és ki akarok durranni. hogy fogok így kétszer szedni a halászléből karácsonykor?
2 megjegyzés:
Hát egyszer szedsz magadnak, egyszer meg a fiúdnak :))
ez amúgy annyira klasszik, hogy fél év után észreveszem, hogy újra blogolsz, majd ezután soha többet nem írsz :D <3
Megjegyzés küldése