Oldalak

2014. október 30., csütörtök

ma délután

teljesen váratlanul megmondtam egy diákomnak, hogy nem tartok több órát. az én irodámtól az ő irodájáig tartó 25 perces út alatt visszafordíthatatlanul meggyőztem magam, hogy ez a lehető legjobb, amit tehetek. nagyon, de nagyon fárasztó és terhes már a tanítás, és az utóbbi időben az egyik legkomolyabb stresszforrás az életemben, a sok óralemondás, a sok soha meg nem kapott pénz (havonta tízezrekről beszéltünk, most októberben egészen pontosan 40ezerről), és az, hogy a 8 óra munka után még mindig nem mehetek haza, hanem mennem kell 90 percet nyűglődni éhesen, álmosan (már amikor el tudok egyáltalán jönni emiatt az irodából - az utóbbi időben ugyebár nem tudtam, és a következő hetekben sem fogok). azt még nem döntöttem el, hogy mindenkit lemondok-e örökre, vagy csak azokat, akik amúgy is állandóan lemondanak mindent és nem keresek rajuk lószart se, vagy éppen nagyon fárasztóak és rengeteg energiámat felemésztik. ha bárkit meg is tartok, muszáj lesz átkalibrálni hétvégére, ami megint csak lemondás, hiszen több, mint 3 év után végre megint vannak hétvégéim (illetve lennének, ha nem dolgoznék akkor is). szóval most ez dilemma. végtére is nem keresem rommá magam, azért jól jönne még a pénz, de már nem létfontosságú és talán nem éri meg egyszer csak összeesni a körúton a kimerültségtől (ami például tegnap este majdnem bekövetkezett). mindenesetre hatalmas megkönnyebbülés volt kilépni a forgóajtón azzal a gondolattal, hogy nem kell már ide visszajönnöm többé.

5 megjegyzés:

zsofff írta...

mondd le a picsába az összes diákot. ha tényleg nem létszükséglet, akkor inkább pihenj.

TOFI írta...

Egyetértek Zsófival, ennyit nem ér. Koncentrálj a többi dolgodra, ha a pénz most nem elsődleges már. :) És éljél basszus!! :)

Striga30 írta...

Pihenj Gyömbi és élj,nem ér annyit ez,hogy megbetegedj

arashi írta...

+1, hiszen tanítani bármikor újra elkezdhetsz munka mellett - amikor nyugisabb időszak lesz, most inkább pihenj egy kicsit :(

ac. írta...

mondjuk a jól fizető, pontos és nyugis diákokat megtarthatnád, akik tényleg nem igényelnek extra energiát. és azt a bevételt mindig magadra költhetnéd, mármint egyből valami luxyra.